DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

MTB Szakosztály: Balaton Maraton (06.19.)

Júniusban rendezték meg a Balaton Maraton. A montisok versenyét hatodik ízben rendezték meg Balatonfüreden, ahol 30 és 50km-es távokon lehetett indulni. Egyesületünket Nagy Ferenc és fia, Dominik képviselték.

Nagy Ferenc beszámolója:
A TOP MARATON sorozat első idei versenyét Balatonfüreden rendezték meg 2021.06.19-20-i hétvégén. A szombati napon rövid (30km) és középtávon (50km) indulhattak a nevezők. Én a 30 km-es távon vettem részt. 
Sajnos a 35 fokos meleg megviselte a szervezetet, nem fáztunk, pulzus pedig az egekben volt. Ezt még nehezítette egy defekt is amit meg kellett javítanom, így a végére túra tempóban a Master 2. kategória végén a 67. helyén értem csak be.
Kisfiam Nagy Dominik vasárnap a gyerekek versenyén vett részt U9 kategóriában.
Az akadályokkal épített pályán egyénenkénti indításban kellett a legrövidebb idő alatt teljesíteni a pályát. 6,5 évesen 20"-os kerékpárral a 4. helyet szerezte meg, éppen, hogy lecsúszva a dobogóról.
Folytatás a Bükk Maratonon augusztus elején.
Gratulálunk apának és fiának, sok sikert augusztusban is!

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1