Adó 1%

Ajánlja adója 1%-át a DÖKE- nek!


Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete
Adószám: 18305898-1-02


Támogatását köszönjük!

Látogatottság
Tartalom találatai : 104094
Facebook

X. Czene Bandi Emléktúra

Emlékezetes emléktúra (08.03)

Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Czene Bandi emléktúra, melyen idén is több kategóriában (gyalogos, futó, bringás) és távon lehetett indulni. A DÖKE-színeiben Miklós Zsolt és Jerezánovics Ádám indult neki a felettébb egyedi túrának.

 

Miklós Zsolt élménybeszámolója:

Az első állomáson a szellem és az ügyesség is megmérettetésre került, az előbbiben több, de inkább kevesebb sikerrel vettük az akadályt. A kezdeti nehézségek után nyeregbe pattantunk, s meg sem álltunk az első kereszteződésig, majd gondoskodtunk róla, hogy ne legyünk reumások. A második ellenőrző ponton ismét az elme és az ügyesség lett pellengére állítva. Mindkettőben jók voltunk, így elégedetten távozhattunk. A következő ellenőrző ponton erdei hangszereket kellett gyűjteni, mi a lusták eszközeit választottuk. Majd illegálisan átléptük a határt, s meg kellett szökjünk, ami Ádámnak sikerült a leggyorsabban és legügyesebben is, aki hátsófertályával hárította az anyaföld által indított támadást. Majd próbáltunk célba lőni, de sajnos nem sikerült eltalálni még sörért sem a detonátort, így nem robbant fel az ellenséges terület. Sikeres szökésünk után a tüske csapdán akadt fent a drótszamaram, de szerencsére pont volt nálam minden, ami szükséges az ilyesfajta károk elhárítására. Az utolsó előtti megmérettetésre a patak partján illetve a patakban került sör, akarom mondani sor. Felkészültségünknek köszönhetően innen is pontokkal távoztunk, innentől már a katicák is irigykedtek ránk. Az út hátralévő részét már aszfalton tettük meg, s következhetett a végső megmérettetés, ahol fegyvert ragadtunk. Jómagam elég jól lőttem mellé és telibe is kétszer. Az elméleti kérdéseknél ismét botladoztunk kicsit, de hát ki ne botladozott volna, hisz sörre kellett lőni, vagyis üres dobozokra, szerencsére…

A feladatok és a táv leküzdése után jöhetett a jól megérdemelt kiváló pöri és savanyúság, valamint unokaöcsém részére egy darázscsípés (az utóbbit grátiszba kapta). Köszönjük Sacinak és segítőinek a jó szervezést, a szakácsnak a főztjét, az erdőnek a defektet, Sanyi bácsinak pedig a bölcsességeket, hisz mindenütt jó de a legjobb otthon, ha nincs nyitva a korcsmárium!

Forrás:http://mindentaszemnekmaskepp.wordpress.com/2013/08/04/x-czene-bandi-emlektura/