Adó 1%

Ajánlja adója 1%-át a DÖKE- nek!


Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete
Adószám: 18305898-1-02


Támogatását köszönjük!

Látogatottság
Tartalom találatai : 101468
Facebook

Bajai kerékpártúra 2014

Kerékpártúra Bajára (04.05.)

Egyesületünk sok tagja kocsival érkezett a bajai félmaratonra, akadtak azonban lelkes kerékpárosok is, akik számára „az út maga volt a cél”.

Orosz Csaba, Miklós Zsolt és Balogh János indultak el a közös tekerésre, melyről Zsolti az alábbiként emlékezik:

Csabi, Jani és jó magam Szombaton reggel nyolckor kerekedtünk útra. Célunk a Duna túlsó végére vitt. No de ne folyunk bele rögtön a közepébe.
Reggel szomorkás idő fogadott minket, de mi elszántak voltunk (mint mindig). Célunk elsősorban, az volt, hogy ismerőseinket megtekintsük, illetve készüljünk a nagy tó kerülésre. A rossz idő ellenére jó hangulatban, meglehetősen jó tempóban tekertünk. Első megállónk Bonyhád volt, itt frissítettünk, ettünk, majd folytattuk utunk. Bátaszéknél Jani megfordult, neki sok lett volna a 160 km. Csabival egészen Pörbölyig száguldottunk tovább, ahol ebédszünetet tartottunk.
Majd következett a nagy folyó, amit egy híd segítségével átszeltünk. Ezek után már csak a Petőfi sziget bevétele maradt Baján.
Futóink kiváló eredményeket értek el, de sajnos mi nem tudtuk megvárni az összes befutót, ugyanis még várt ránk 80 km hazáig.
Négy óra előtt pár perccel tehát útra keltünk vissza a Mecsek szívébe. Bátaszék után tartottunk tőle valamelyest, hogy elered az eső. Azonban hála az égiek kegyességének, szárazon megúsztuk. Igencsak jó tempót diktáltunk hazáig.