Pécs 2011
Pécs 2011 (február 26.)
Ezen a túrán nem terveztem az indulást, de az időjárás közbeszólt, így 10-kor úgy döntöttem hogy mégis elindulok.
Az előző napi havazásnak köszönhetően szép havas tájban gyönyörködhettünk.
A rajt a Dömörkapui kisvasút állomásánál volt, innen a S sáv jelzésen lehetett felkapaszkodni a Misinára, majd követve a jelzést a Kis-Tubes majd a Tubes következett( 1. pont). Az idő nem kedvezett a kilátásnak a Tubesi kilátóból, túl párás, ködös volt az idő.
Innen lefelé haladtunk Lapis, Sód-hegyi kilátó, majd Remeterét ( 2. pont) felé.Itt már elég népes sereglet volt, mint kiderült ugyanezen az útvonalon szerveztek egy másik túrát is, ami Teca mama vendéglőjétől indult.Remete rétről a P sávon mentünk le Kismély- völgyön a Magyarürögi útig, innen szalagozást követve Teca mamáig. Nekem sikerült elnéznem az egyik elágazást, így kipróbáltam az új kerékpárutat Éger-völgyig ( 3.pont, Teca Mama vendéglője). Innen a K + jelzésen mentünk Éger-völgybe a P sáv jelzésig, majd ezt követve egy kis emelkedő után szintén kereszteztük az abaligeti országutat. Az P jelzés a Szentkúti- völgy oldalában kanyargott, enyhe emelkedővel.
A Rózsa-forrás előtt tömeges telepei vannak a Lónyelvű csodabogyónak. Ahhoz képest hogy ritka itt tömegesen fordul elő.Az út Mecsekszentkúton keresztül emelkedik egész Remete-rétig (4.pont), Majd szintén a P sávot követve az Erdei tornapálya, mandulás utvonalon az Állatkert mellett viissza a célig( Dömörkapu). Ez az utolsó szakasz már jegesre volt taposva, megnehezítve így a közlekedést, de ez mit sem von le az egész túra szépségéből!
Zoli

