LEPKE 40

Sokat nem kellett gondolkodni, hogy hova megyünk a hétvégén túrázni, mert ezen a szombati napon csak a Lepke teljesítménytúrát rendezték az országban. A szokásos péntek esti szervezkedés során lebeszélt forgatókönyv (plusz egy kis csúszás) szerint indultunk szombat reggel Vonyarcvashegyre. A viszonylag késői indulás miatt nem rajtoltunk korán. 9 körül értünk fel és 9:15-ös rajtidővel vágtunk neki a 40-es távnak 3-an; Évi, Csabi meg én. Két másik utastársunk, Ágota és Imre a 25-ös távot választották. Hogy ne kelljen sokat várniuk ránk a végén, megbeszéltük, hogy haladósra vesszük a figurát. Ez sikerült is :) de erre később visszatérek.

Szóval 9:15, rajt. Az első pontig egy kisebb emelkedőt kellett leküzdeni a Berzsenyi-kilátóig. A 4,8 km-t le is tekertük egy 6,4-es átlaggal. Évire vártunk 2 percet, addig én kiláttam. Pecsételés után indultunk is tovább. A 2. pontra hamar odaértünk. Meg is lepődtünk hogy már elment 11 kilométer. Itt kicsit rontottunk az átlagon, mert kajapont volt. Jól belaktunk zsíros kenyérből, meg isteni finom, meleg teából. A térképről látszott, hogy jövünk még ide vissza. A következő pontra leereszkedve, nem húztuk az időt, siettünk tovább. Ez a szakasz meglepően száraz volt, ahhoz képest milyen lehetett volna. Reggel sokat töprengtem, hogy cipőt húzzak, vagy bakancsot. Végül cipőre esett a választás, érthetetlen módon, mert otthon szakadt az eső. Viszont utólag, a túrán nagyon nem bántam meg, hogy cipőben jöttem, mert szinte egyáltalán nem volt sár. A pálya haladhatósága miatt kicsit le is szakítottam Csabiékat. Gondoltam a következő ponton megvárom őket, de ott meg pécsi ismerősöket értem utol, akik pont indultak tovább, így velük tartottam. A következő, 6 ep. nem volt messze, de ez is egy kilátó volt. Ebből sejtettük, hogy lesz egy kis szint. Nem is volt hosszú, viszont elég meredek. Itt lemaradtak a Szilárdék is. Gondoltam, fent tényleg megvárom már a Csabiékat, de ez most sem sikerült, mert most engem értek utol. A szomszédból egy helyi ismerős érkezett a pontra, R. István. Mivel már régen találkoztunk, úgy döntöttem, hogy velük megyek. Egy zalaegerszegi sráccal ment együtt. Kérdeztem, hogy-hogy ilyen későn indultak. Erre ők: Reggel először lefutottuk a 25-ös távot! Hát ehhez csak gratulálni tudok! Rudit ismerve, sejtettem, hogy nem fogunk lassan menni. Egy picit bele is futottunk a lejtőkbe, de alapból is szedtük a lábunkat! Mivel Rudi helyi gyerek, nem is kellett néznem a térképet, ezért nem is maradt annyira meg az útvonal. Egyszer csak azon kaptam fel a fejem, hogy visszaértünk a reggeli kajapontra. Itt ugyanaz a finom tea és a zsíros deszka várt. Ez jó volt! Mivel eléggé fújt a szél nem ücsörögtünk sokat. Már csak 10 km és bent vagyunk. A táv valamivel rövidebb lett a kiírtnál, mert a végén levágtak egy szakaszt fakidőlések miatt. Volt még egy-két pont, az utolsó a Kitaibel-kilátónál volt. Itt kicsit gyönyörködtünk a ködös, de így is szép kilátásban. Innét már csak le kellett ereszkedni a célba.

Reggel Csabival beszéltük, hogy ha 5-re beérünk az egész jó, mert akkor mentünk egy 5-ös átlagot és akkor még időben el tudunk indulni haza. Hát nekünk sikerült 3:20-ra beérni. Ezt akárhogy is számolom 6 feletti átlag. Hát nem csalódtam Rudiban! Évire és Csabira sem kellett többet várni 20 percnél. Így 4-kor már indítottuk is az autót. Néha kell egy haladósabb túra is.

Az ellátás kifogástalan volt. A hozott kajából a célban ettem először. A pálya meglepően jó volt. Az idő lehetett volna picit jobb is, de ez nem húzta le a túra hangulatát.

Az egyetlen dolog, amibe talán bele lehetett volna kötni, az a rajtoltatás volt. Lehetett volna külön sorban indítani két távot, mert rengetegen voltak és viszonylag sokat kellett várni.  De ez eltörpült az egész túra rendezése mellett.

Köszönet mindenért a rendezőknek.

Dombovits Péter