Szavazás
Mi a túrázó legfontosabb felszerelési tárgya?
 
Látogatottság
Tartalom találatai : 66184
Facebook

LeFaGySz 63

LeFaGySz 63 Bükk


avagy a LegFaszább Gyerekek Szívatása


Táv: 63 km
Szint: 3000 m

„Igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, nagy tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben és tájékozódásban magas fokon jártas túrázó tud teljesíteni. A túrán mindenki saját felelőségére és veszélyére indul…” (részlet a túra kiírásából)


Ezt a híres-hírhedt túrasorozatot minden évben más tájegységben rendezik meg, januárban vagy februárban, és lehetőleg a legnehezebb, legszivatósabb útvonalon.  Szolgáltatás, és „élő” pontok sincsenek, csak szúróbélyegzők. 2011-ben tíz év után újra a Bükk adott otthont a túrának. 
Négyfős csapatommal (Tamás, Ábris, Koppány) már előző este elfoglaltuk szállásunkat a Bükk szívében, Magyarország legmagasabban fekvő településén, Bükkszentkereszten. Másnap 7 óra tájban vágtunk neki a megmérettetéseknek a répáshutai rajtból.
Már rögtön az első métereken egy kaptatón találjuk magunkat. Jó kis ébresztő a fejnek és az izmoknak is. Ezután lezúgtunk a Katalin-völgybe, majd a Pazsag-erdészház után fogadott az első szúróbélyegző.  Ezután egy kis fordított Tortúra útvonal egészen Tamás-kútig.  A hirtelen olvadás miatt a forrás ontja magából a friss karsztvizet, nincs is ennél frissítőbb.
Egy rövid könnyű szakasz következik, előttünk magaslik a Három-kő orma, majd a Hereg-réten átkelve megcsodáljuk a ködbe burkolózó Tar-kő –t. Ezután kezdődött egy nagyon kemény szakasz, egészen fel a fennsíkra. Cserepes-kőig (840 m), nagyjából 4 km-en át végig felfelé mentünk. Cserepes-kőn gyönyörködünk a kilátásban, előttünk hever az egész déli Bükk, lenyűgöző látvány.


Csak hogy ismét legyen hova felmászni, leereszkedünk, nem is akármennyit, egészen 370m-t. Egy széles úton haladva fentről láthatjuk a Szalajka-völgyet, majd egy türkizkék tó mellett elhaladva fogalmazódik meg bennünk, hogy bizony szerelmesek vagyunk a Bükkbe.

Vízutánpótlás a Szalajka-forrásból, majd felkészülés a túra legdurvább emelkedőjére, egészen fel a csúcsra, 959 m magasba, Istállós-kőig. Csak, hogy érzékeltessem: 2 km-en nagyjából 500 m szintet kell leküzdeni. :)


Felérve csillagokat látok, itt már muszáj egy kicsit megpihenni.  Ezután ismét ereszkedés, majd rövidesen egy kevésbé fájdalmas emelkedő visz fel az Őr-kő csúcsára. Itt ismét pazar a panoráma, kár, hogy nincs tisztább idő.  Tovább ereszkedünk, majd itt találkozunk a távválasztás ellenőrzőpontjával.  Megingathatatlanul haladunk tovább, majd egyszer csak vadászok állják utunkat, nem engednek tovább, ugyanis vadászat miatt  lezárták a pontra vezető völgyet…Népes kis csoport verődött már össze, tehetetlenül tébláboltak, majd rendezői utasításra néhányan visszafordultak, hogy egy rövidebb úton folytassák a túrát, a pont kihagyásával. Néhány rebellis túrázó azonban használta az eszét és a térképét, és egy kis kerülővel, de lement az ellenőrzőpontra. :) Utólag is jó érzés, hogy a teljes távot teljesítettük, és nem rövidítettünk.  40 km környékén jártunk ekkor, és már erős csoffadás volt a csapaton. Pes-kő házig szelíden, ámde folyamatosan emelkedtünk.  A ponton fügét tankoltunk, majd előkotortuk és beüzemeltük a fejlámpákat is. Nekivágtunk a túra utolsó nagy emelkedőjének, harmadszor is fel a fennsíkra, ezúttal Tar-kőig. Itt egy nagy holtponton kellett átesnem, a szint nem akart fogyni, az erőm viszont annál inkább. Szinte nem is emlékszem már miképp értünk fel, de egyszer csak megláttam Tar-kő (950 m) ismerős szikláit, és hirtelen megint nagyon szeretni kezdtem a Bükköt. Tudtam, hogy innen már csak 9 km van vissza, az is nagyrészt lefelé… Végül 14 óra gyaloglás után nyitottunk be a cél ajtaján. A főrendező – Jaat – elégedetten konstatálta, hogy alaposan elfáradtam. Megkaptuk az oklevelet és a jelvényt, és egy jót vacsoráztunk.

Összegezve tényleg elég nehéz túra volt, hiszen háromszor is fel kellett menni a Bükk-fennsíkra, bár nem panaszkodom, mert a talajviszonyok majdhogynem tökéletesek voltak, hó-jég csak nyomokban, sár is alig. Szóval „szívatás” helyett inkább egy nagyon klassz túrán vehettünk részt, a Bükk talán legszebb tájain. 

Eszter