Fordulatokban bővelkedő péntek esti túraszervezés után, szombat hajnalban minden probléma nélkül sikerült eljutnunk Szekszárdra, a Bartina rajtjába.
Rövid tollászkodás és a nevezés után -saját idő terhére fél órai késéssel -sikerült elindulnunk, a rossz irányba. Szerencsére néhány száz méter után észrevettük a hibát, és gyorsan korrigáltuk is az útirányunkat.
Éppen pirkadt, amikor megmásztuk a Szekszárd fölötti dombot, és felhős, de azért kellemes időben vághattunk neki a szőlőhegynek.
A pesszimista elvárásomhoz képest jóval kevesebb sárral kellett megbírkóznunk, szinte "száraz lábbal" gyűrtük le a Sötétvölgyig tartó első szakaszt. Ott magunkévá tettük az ellátást, és indultunk tovább. A tónál futottunk össze a rövid táv hatalmas embertömegével, ez a kb. ezer láb viszont eléggé széttaposta az utat, itt bizony dágvány volt bizonyos  szakaszokon.
Kakasdon ettünk egyet, majd átkelve az elén magasodó dombháton, visszacsorogtunk a Sötétvölgybe. Innen egy emberes kapaszkodón kellett felmennünk/csúszkálnunk, biztatásul emlegettük a két évvel ezelötti ónos esős kínjainkat, ahhoz képest nem is volt olyan rossz :)
Fent a tetőn viszont várt bennünket a jól megérdemelt gúlyás-ágyú, benne finom forralt-borral(, sofőröknek teával). Az éltető nedű után leváltunk a tömegről, és ismét jól járható úton le- ,fel- ,lesétáltunk Grábócra. Mire beértünk a faluba, kisütött a nap, így megengedhettünk magunknak egy kis ejtőzést, így kipihenve vágtunk neki a következő buckának. A falu végén még lefotóztuk az  Ortodox-kolostort, és nagy lelekesedéssel tiportuk tovább a puhára taposott talajt.
Szálkán végigjártuk a település leghoszabb utcáit (közöttük volt az ellenőrzőpont), majd heróttal az aszfalt iránt, végre ismét beértünk az erdőbe. Ez a völgy számomra is új volt, nagyon  kellemes, avarral borított, kis emelkedésű és szinte egyenes szakasz volt. Észre sem vettük, és felértünk a tetőre, a Bükkös-erdő nevű rétre, ahol máskor a gulyás is szokott álni. Hiába reménykedtem, nem vontatták át ide az előző helyéről. Ezt a részt már jól ismertük, mondhatni innen már csak "vissza kell sétálni a célba". Sajnos innentől a többi távval ismét közös szakasszal, de lefelé nem volt olyan sáros az út. Volt még egy betonos emelkedő, és onnan már ráláttunk a városra. Gyönyörködve a lemenő nap fényeiben, lazán lesétáltunk a célba, átvettük jól megérdemelt jelvényünket, és gesztenyerúdunkat, megettük a maradék zsírosdeszkát, megittuk a forraltbort, és jó hangulatban indultunk hazafelé.