Tyukodi György eligazolt Komlóról
2010.05.06.
Tyukodi György távozott a DÖKE Komlótól
Igaz, év elején történt még az eset, most néhány gondolattal intünk búcsút a Komlón régi formáját visszanyerő, gyűjteményét két bajnoki arannyal gyarapító Tyukodi Györgytől
Tyukodi György hirtelen, minden előjel nélkül távozott a DÖKE Komló csapatától az átigazolási időszak utolsó napján.
Eddig a száraz tény – és ami mögötte van, arról egyrészt információ hiányában nem is tudok, de nem is szeretnék bőven beszélni. Hogy miért? Eddig sem arról voltunk híresek, hogy kiteregetjük a szennyest. A távozás körülményeiről legyen elég annyi, hogy váratlanul következett be. A Jurcsik Gábor Emlékverseny egy kiélezett helyzetében, egy vitatott szituáció volt a kiváltó ok, mely éppen egy csapattárs elleni mérkőzésen volt. Emlékeztetőül: két háromfős csapatunk indult a tornán, amelyből 1. és 3. helyet szereztünk.
Emlékezzünk meg az örömteli pillanatokról, azokról, amelyek során többek között 2 csapatbajnoki cím tevékeny részese volt Gyuri. Egyéni versenyeken különösen a 2009-es szezon második felében lendült formába és nyert újra versenyeket Tyukó. Az idei évben is ott folytatta Gyuri, ahol tavaly abba hagyta: megnyerte a Magyar Kupa egyéni versenyt. Amíg itt volt velünk, addig jól érezte magát nálunk budapesti társunk és ezt nem csak én, de csapattársai is állítják. Eredményeivel örökre beírta magát a nagy komlói gombfocis történelemkönyvbe.
Köszönjük szépen az együtt eltöltött két évet, sok sikert kívánunk és sajnáljuk, hogy méltatlan körülmények között távoztál. Sok sikert kívánunk régi-új csapatodban, a Testvériségben.
Annak ellenére, hogy Tyukodi a ranglistán elfoglalt 13. helyével igen erős 3. pályása volt NB I-es csapatunknak, nincs mitől tartanunk, hiszen csapatunk erősségét mutatja, hogy az NB I-es csapatok tagjainak egyéni ranglistapontjainak összesítésében (ezzel az összpontszámmal vetik össze a csapatokat egymással) így is a DÖKE Komló maradt az élen a mezőnyben – kétségtelen, jóval szerényebb előnnyel a 2. előtt, mint az korábban Gyurival volt.
2010.május 05. Gyozsán Zoltán

