Joomla TemplatesWeb HostingWeb Hosting

2010 év vége

Józsefváros Kupa

Még a komlói sikerrel záródó 4. NB I-es forduló másnapján rendezték a Józsefváros Kupát. Mivel a teljes csapat Budapesten maradt, a friss bajnok ötös fogat minden tagja részt vett a versenyen. Az első szakaszban a 33 versenyző 7 fordulót játszott svájci rendszerben. Itt Major gyenge napot fogott ki, míg meglepetésre Fülöp sem tudott bekerülni a legjobb 8 közé, ahová Szendrei, Takács és Balla is tovább lépett. A mezőny 2 csoportban folytatta a küzdelmet, Szendrei Tibor átmentette bajnoki formáját és remek játékkal, fölényesen nyerte csoportját. A döntőben a tavaly még csapattárs Tyukodi várta, akivel nagy csatát vívott az „egyespályás” komlói ász.        A csúcstalálkozó végeredménye 1-1 lett, és a szétlövésben pedig Szendrei Tibor győzedelmeskedett! Balla és Takács elfáradt a döntőre, így a 7-8. helyért vívott meg a két komlói: 0-0 után Balla Antal szétlövéssel győzött.

Mundial Kupa, Szigetszentmiklós

A nagy hagyományokkal rendelkező szigetszentmiklósi versenyre 44-en neveztek, ezért egy napos lett a verseny. A komlói színeket Szendrei, Balla, Takács és Major képviselte a 9 körös svájci rendszerű első szakasszal kezdődő versenyen. Itt ugyan Major 5, Takács 4, Balla 3 győzelmet aratott, de ez most kevés volt a legjobb 8 közé kerüléshez. Bejutott viszont a továbbra is remek formában játszó Szendrei Tibor! A komlóiak legjobbja meg sem állt a döntőig, ahol 2-0-s magabiztos győzelemmel szerezte meg újabb aranyérmét Szendrei Tibor! Lenyűgöző forma!

Tízek bajnoksága és Palota Kupa, Budapest

Az év utolsó ranglista versenyei közül a Tízek bajnokságán a két komló kvalifikált közül csak Szendrei Tibor vett részt, mivel Fülöp Elemér munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott asztalhoz állni. A legjobb 10-ből mások is hiányoztak, de így is igen erős mezőny szállt harcba a serlegekért. A körmérkőzéses sorozatban végig koncentrált, higgadt játékkal – a döntő helyzetek kimaradása és a körbeverések ellenére – Szendrei Tibor a dobogó 3. fokára állhatott, tovább gyarapítva éremgyűjteményét egy bronzszínű darabbal!
Az év legeredményesebb játékosa – aki nem mellékesen a „2010. év játékosa” címet is elnyerte a MALSZ szerint – egész évben kiemelkedő formában, rendkívül eredményesen játszott az egyéni versenyeken, csapatban pedig a bajnok DÖKE Komló legjobbja volt! Szenzációs, gratulálunk, Tibi!    

A Palota Kupán Steller József és Kelemen Zoltán képviselte a komlói színeket.
A 7 fordulós svájci rendszerben 8-8 pontot szereztek a kaposvári játékosaink, mellyel nem tudtak a döntők közelébe kerülni, de egy-egy bravúrgyőzelem mindkettejüknek belefért (Steller-Csek 1-0, Kelemen-Mihály 3-0)      

2011.02.08.        Gyozsán Zoltán