Adó 1%

Ajánlja adója 1%-át a DÖKE- nek!


Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete
Adószám: 18305898-1-02


Támogatását köszönjük!

Látogatottság
Tartalom találatai : 112786
Facebook

Véget ért a szektorlabda 2014-2015-ös szektorlabda bajnokság

Ezüstérmes lett a DÖKE Komló a szektorlabda NBI-ben (11.14)

Rendkívüli izgalmak közepette, a bajnoki döntőnek beillő Testvériség-Komló 5-3-as mérkőzésen dőlt el a bajnoki cím sorsa, a fővárosiak megvédték a vándorkupát, a DÖKE csapata 2. helyen végzett az NBI-ben.
 

Gyozsán Zoltán beszámolója:

Az NB I. komlói záró fordulójában a Kökönyösi Szakiskolában ideális körülmények fogadták az NB I. mezőnyét. A 3. körben hiányzó és ezért kizárt Józsefváros II. miatt rövidebb lett a verseny, az pedig mindenkit váratlanul ért, hogy a forduló előtt bronzérmes pozícióban álló Vác különböző okok miatt nem tudott eljönni. Ezzel a kiesők kiléte el is dőlt, a MALSZ szabályai szerint mindkét csapat az NB III-ban folytathatja a következő szezonban. Csapatunk annak ellenére optimistán várta az utolsó játéknapot, hogy Takács ismét hiányzott, ezért a Szendrey, Fülöp, Major, Balla, Trischler összeállításban léptünk az asztalok mellé.



Nemcsak az átalakított sorsolás, hanem a Szeged és a Mundiál feltámadása miatt is több mint érdekesen alakult a versenynap. Az utolsó fordulóra megtáltosodó Tisza-partiak úgy kívántak nem beleszólni a bajnoki cím sorsába, hogy igazságosan, mind a Testvériséget, mind a házigazda Komlót is legyőzték! Mivel a Testvériséget is legyűrő, addig veretlen Mundiál ellen a bajnoki címre törő baranyai csapat győzött, azt jelentette, hogy Szendreyék álltak az élre, 1 pont előnnyel. Mivel a két éllovas nem hibázott, az utolsó fordulóba sorsolt Komló – Testvériség összecsapásra maradt a döntés, mintegy valódi bajnoki döntővé avanzsálódott ez a derbi. A Komló számára elég lett volna egy döntetlen, de természetesen győzni szerettünk volna. Meg volt a lehetőség, de sajnos már a mérkőzés elején 6-2-re elhúzott a fővárosi csapat. Két perccel a vége előtt Major 5-3-ra módosította az állást, mintegy új reményt adva, de a hátralévő kevés időben nem sikerült Balláéknak legalább 1 gólt szerezni valamelyik olyan pályán, ahol az pontot ért volna… pedig két ilyen pálya is volt. Így a Testvériségé lett a bajnoki cím az idei évben.      

Az NB I. élcsoportjának végeredménye:

1.    Testvériség        74 pont
2.    DÖKE Komló       72 pont
3.    Mundiál              54 pont
4.    Szeged              47 pont
5.    Józsefváros I.    45 pont

Mindent egybevetve nem érdemtelenül védte meg bajnoki címét a bombaerős Testvériség csapata. Az ezüstéremnek eleinte a komlói csapat tagjai vissza fogottan tudtak csak örülni, mivel a verseny során képletesen már megfogták a vándorkupa fülét, de végül kicsúszott a kezünk közül. Az idei NB I-es szereplésünk is sikerként értékelhető, különösen annak fényében, hogy a csapat erőssége, Takács Zoltán többször nem tudott a csapattal tartani a versenyekre. Visszatérve a vándorkupára, azon most már két-két alkalommal a DÖKE Komló és a Testvériség neve szerepel. Aki négyszer elhódítja ezt a vándorkupát, az megtarthatja ezt az igencsak mívesre sikerült óriási serleget. A cél az, hogy mi szerezzük meg ezt a kupát végleg.

Eredmények