Tízek Bajnosága és Palota Kupa
A DÖKE Komló szektorlabdázói ismét érmekkel tértek haza a hétvégén megrendezett Tízek Bajnokságáról és a Palota Kupáról. (12.06)
Tízek Bajnoksága: 2. Szendrei Tibor
Palota Kupa, Jurcsik Gábor Emlékverseny: 3. Takács Zoltán
Az idei év utolsó rangos versenyeiről érmekkel tért haza a két baranyai szektorlabdázó, Szendrei Tibor és Takács Zoltán.
December 4-én került sor a hagyományosnak nevezhető év végi szektorlabda versenyekre, a Tízek Bajnokságára és a Palota Kupára, melyeket Budapesten rendeztek meg.
A Tízek mezőnyében Szendrei Tibor képviselte a komlói színeket, ahol indulási jogot szerzett a ranglistát vezető Fülöp Elemér is, de ő most munkahelyi elfoglaltság miatt sajnos nem tarthatott társaival. E színvonalas küzdelemben az év során az egyéni versenyeken élen végzett játékosok közül az a 10 játékos vehet részt, aki a legtöbb pontot gyűjtötte össze. Az egyes versenyeken elért különböző helyezésekért kapott pontokból kellett összegyűjteni minél többet, így megállapítható, hogy már a 10 fős mezőnybe bekerülni is igen kiemelkedő teljesítmény.
Szendrei Tibornak minden rutinjára szüksége volt ebben az erős mezőnyben ahhoz, hogy maradandót tudjon alkotni. Jó és eredményes játékkal ezüstérmet nyert ezen a versenyen, ahol az ellenfelek körmérkőzésen döntötték el a helyezések sorsát. Tibor egyedül a Tyukodi György elleni gólváltást sajnálja, amiből most ő került ki vesztesen (4-5). Az élen a most Tibort is legyőző (1-0), az év során erősen fejlődő játékot mutató Szatmári Tamás végzett.
A Palota Kupa I-II. osztályú vegyes mezőnyében Takács Zoltán állt rajthoz. Az első szakaszban 7 körös, svájci rendszerben folytak a küzdelmek, mely során Zoli kiválóan szerepelt. A szakasz végén, az első osztályú kategóriában a 3. helyen állt, mely azt jelentette, hogy a 4-es rájátszásban az érmes helyekért harcolhatott tovább. Az elődöntőben mindkétszer 1-1-ezt játszó Takács (Horváth D., majd Vágó ellen) végül szoros küzdelemben a 3., bronzérmet jelentő helyet szerezte meg.
Mindkét játékosunkat dicséret illeti a kiváló szereplésért, mely méltó befejezése volt a sikeres 2011-es szezonnak. A komlói gombozók most a versenyek tekintetében pihenőre vonulnak, de az edzéseken szorgalmasan gyakorolnak a jövő évi sorozatra.
Gyozsán Zoltán

