A 2. helyen fordulnak gombosaink
NB I. 2. forduló: egy pont hátránnyal 2. helyen a címvédő DÖKE Komló
Lassan hagyománnyá válik a DÖKE Komló szektorlabdásainak hazai pályán előadott, visszafogottabb eredményeket hozó játéka. Ismét nem sikerült kihasználni a hazai környezet előnyeit, de nem történt tragédia: a Komló 2. helyen van a 4 fordulós NB I. félidejében, mindössze 1 pont hátránnyal.
2010. május 22-én Komlón, a Közösségek Házában feszült egymásnak hazai szektorlabda élmezőnyét alkotó 10 csapat. A DÖKE Komló 5 játékosa (Szendrey, Fülöp, Balla, Takács, Major) most öltötte magára először az új támogatónknak köszönhető, tetszetősen feliratozott mezeket.
Az új lebonyolítási rend sajátossága, hogy a 2. fordulóban azonos sorrendben játszottak a csapatok egymással. Így fordulhatott elő az, hogy a DÖKE Komló számára kísértetiesen hasonlóan alakult a forgatókönyv az eredményeket tekintve, mint a budapesti első fordulóban. Ismét két „edzőmeccs” szintű mérkőzéssel kezdődött a sorozat, 7-1-es győzelemmel hangoltak Fülöpék a két „tarcsi” a Józsefváros II és a Kecskemét II ellen. A Józsefváros I csapata újfent borsot tört a baranyai gombozók orra alá – 5-3-ra győztek a pestiek a szívélyes vendéglátóknak bizonyuló hazaiak ellen. Most már igazán van mit törleszteni a derék VIII. kerületiek ellen, hiszen tavaly a Magyar Kupát vitték el innen Komlóról, és az első fordulóban is csak egy x-re futotta a DÖKÉ-seknek – mi ez, ha nem mumussá válás?
A folytatásban a szebb napokat látott Szeged ellen fölényes 7-1, majd szoros 5-3 arányú győzelmek következtek a magára találó Vác, valamint a Kecskemét I. és a Mundial ellen. A két legnagyobbá váló vetélytárs most jobbnak bizonyult, az éllovas Tiszavasvári elég egyértelműen 7-1-re, a Testvériség hatalmas csatában 5-3-ra arányban kerekedett a hazai csapat fölé.
Összességében nem lehetünk elégedetlenek, annak ellenére sem, hogy a két legfőbb rivális ellen vesztettünk, hiszen vetélytársaink is hullajtottak pontokat váratlanul. A 9 mérkőzésből elért 6 győzelem és 3 vereség, valamint a riválisok botlásai továbbra is 2. helyen tartotta csapatunkat. Így a versenynap végére tisztázódott, hogy a mezőnyből magasan kiemelkedik a 3 legjobb csapat, közöttük nagyon kiélezett küzdelem várható az őszi folytatásban.
A 2. forduló után így áll az élmezőny:
1. Tiszavasvári 39 pont
2. DÖKE Komló 38 pont
3. Testvériség 35 pont
4. Józsefváros I 26 pont
Azt gondolom, hogy továbbra is nyílt a verseny, várhatóan a jelenlegi hármas dönti el egymás közt a bajnoki cím sorsát, amit az fog érdekessé tenni, hogy a középmezőny csapatai lehetnek majd mérleg nyelvének szerepében, amennyiben továbbra legyőzik alkalmanként az élboly tagjait.
2010.05.31. Gyozsán Zoltán

