Ismét megvan az országos bajnoki cím
2010.11.06. Budapest - Szektorlabda Magyar Bajnok a DÖKE
Egymást követően harmadszor sikerült nyerni, így most már négyszeres magyar bajnok a DÖKE szektorlabda csapata. Szendrei Tibor, Fülöp Elemér, Takács Zoltán, Balla Antal, Major István ötös fogat elsöpörte ellenfeleit a záró fordulókban.
Az év elején még több esélyesnek látszott az ez évi bajnokság. Tyukodi Gyuri távozása – visszaigazolt az anya egyesületébe - , növelte a Bp. Testvériség csapatának esélyeit. Horváth Imre átigazolása a Tiszavasvári csapatba, azok győzelmi esélyeit növelte. S ott volt még az esélyesek között a nagyon erős Vác, és a Kecskemét. Két fordulót követően kiderült, hogy a Józsefváros SE és a Szeged csapata is jobb a Kecskemétnél, majd a Váciak visszalépését követően már csak három csapat versengett a győzelemért. Tiszavasvári 46, Testvériség Bp. 50, DÖKE Komló 50 pont volt az állás a harmadik kör után. A többiek húsz ponttal lemaradtak az élen állóktól. A képlet egyszerű volt, aki hibázik az nem lehet bajnok. A Budapestiek háromszor vesztettek, a Tiszavasváriak csak tőlünk kaptak ki s egy döntetlent mellett hat mérkőzést nyertek. Ez is kevés volt nekik.
Mert a mieink: 8 mérkőzésen - 7 győzelmet, 1 döntetlent produkáltak. Az amúgy is élen álló csapatunk nem adott esélyt az esélyeseknek. Mindkét riválisát szoros mérkőzésen 5:3 arányban győzte le, a többiek ellen 6:2-s könnyebb győzelmek születtek. A döntetlen is egy régi rivális, a többszörös bajnokcsapat Kecskemétiek ellen alakult ki.
Összességében: 32 mérkőzésen 23 győzelem 3 döntetlen 6 vereség kellett a sikerhez.
A 2010. évi Szektorlabda Magyar Bajnokság végeredménye:
1. DÖKE Komló 72 pont
2. Tiszavasvári SE 65 pont
3. Testvériség Bp. 65 pont
4. HIRÖS SE Kecskemét 44 pont
5. Józsefváros SE Bp. 39 pont
6. Szeged ALC 39 pont
7. Mundiál’93 FC SE 34 pont
8. Józsefváros SE Bp. II. 28 pont
9. HIRÖS SE Kecskemét II. 24 pont
10. Vác SE - törölve
Gratulálunk. Szép volt fiúk!
Karácsony László

