Friss híreink
![]()
Az oldal 2010 március elötti tartalma itt érhető el.
Komlói győzelem (is) a 7. tornán... okt. 16.
Ebben az évben egy vegyes csapat a No Name szerezte meg a győzelmet, amely csapatban Váczi László (DÖKE) is ott volt. Így részben komlói siker is született. Érdekességképpen pár statisztikai adat: a csapatok összesen 66 mérkőzést és 990 perc játékidőt játszottak, csapatonként ez 165 perc volt. A tornán – már csak a meccsszámból adódóan is – a csapatok minden eddigi rekordot megdöntve összesen 2945 pontot szereztek.
A résztvevők és a szervezők is maradéktalanul elégedetten nyugtázták az idei komlói röplabda torna sikerét, a zárszónál nagy egyetértésben hangzott el: találkozunk jövőre ugyanitt! A részletes beszámoló itt olvasható...
Az eső közbeszólt... aug. 1.
Bonyhádra látogatott július végén a röplabda szakosztály, hogy a hagyományos röpis találkozón vegyen részt. Sajna a szombati napon az eső közbeszólt... viszont vasárnap egy 2. és egy 3. helyet sikerült elcsípni. A részletes beszámoló itt olvasható...
Pécsi-Mix Torna június 26.
Változó összetétellel és sérülésekkel tizedelve vett részt a röplabda csapatunk a pécsi hagyományos tornán, ahol a 19 csapatos mezőnyben a 10. helyen végeztek. A részletekről itt lehet olvasni...
NŐNAPI BONYHÁDI RÖPLABDATORNA
március 6-7.
Március 6-7-én került sor a már hagyományos Nőnapi Röplabda Tornára, Bonyhádon.
Ezúttal a férfi és női kategóriát külön választották és a 9-9 csapat körmérkőzéses formában vívott nagy csatákat a 2 nap alatt. Komlót egy női csapat képviselte. De szurkolhattunk a 2 komlói férfi szakosztálytagnak is, akik hazai, bonyhádi színekben versenyeztek egy jól összerakott csapattal. (A komlói szakosztály tagjai rendszeresen vesznek részt hetente a bonyhádiak edzésén és az évek óta tartó barátság eredményeként ma már gyakori a közös csapatok indítása). A komlói lányok hosszú idő után most játszottak együtt először. Tanulmányaik miatt sokuknak edzéslehetősége sincs így nem meglepő, hogy a számos igazolt játékost felvonultató felnőtt mezőnyben fiataljainknak elsősorban a tisztes helytállás, a játéklehetőség kihasználása és a jó hangulat volt a kitűzött cél. Ennek fényében nincs is ok szomorúságra a megszerzett 9. hely miatt. Bár becsúszott 1-2 súlyosabb vereség is, a „kicsik” jól érezték magukat és néhány mérkőzésen megvillantottak valamicskét a rájuk jellemző szívósságból és nem adták könnyen magukat. Két alkalommal is csak a hajrában, a győzelem kapujában csúszott ki kezükből a mérkőzés.
A csapat tagjai voltak: Pintér Eszter, Kovács Kitti, Zsongor Mercédesz, Nagy Ágnes, Pánovics Dóra, Imeli Brigitta, Jernovics Eszter, Tóth Katalin
A fiúk mezőnye is igen komolyra sikeredett idén, több csapatról is elmondhatjuk, hogy győzelmi reményekkel érkezett. Nehéz dolga lett volna annak, aki meg szerette volna számolni a résztvevő csapatok által eleddig begyűjtött kupák és érmek számát, az ország számos tornáján elért eredmények alapján. Nem is csoda, hogy a 2 nap mérkőzései óriási fordulatokat és körbeveréseket hoztak. Egyedül a címvédő Zenta csapata emelkedett ki kissé a mezőnyből, ők végül is veretlenül zárták a tornát. A Bonyhád-komlói vegyes csapat is csak megszorongatni tudta őket, de az bizony a két nap egyik legmagasabb színvonalú csatáját hozta. A Singovszky András és Váczi László irányította gárda (és ez nem túlzás, a két komlói játékos irányító hiányában feladóként segítette ezúttal a csapatot) a rendkívül erős és kiegyensúlyozott mezőnyben a szépen csillogó 2. helyet szerezte meg. A második napon, a sorsdöntő mérkőzéseken jól koncentrálva, egyre javuló játékot mutatva utasították maguk mögé a pécsi ANK (3. hely), a szintén zentai Fókák, a fehérvári Alba Java, a Kecskemét és a budapesti Muskotály csapatát. Az utolsó mérkőzésen már tudták a srácok, hogy győzelem esetén övék a 2. hely, ehhez azonban azokat a budapesti fiatalokat kellett legyőzni, akiknek volt 1-2 szép skalpjuk a tornán és tudatos játékukon látszott az összeszokottság. Hamar eldőlni látszott azonban a mérkőzés, parázs hangulatú mérkőzés volt, remek megoldásokkal, minden „hazai” megmozdulás jól sült el és a jó támadójáték mellett ezúttal a mezőnymunka is kiválóra sikeredett. A két nap legjobb játékát nyújtva nagy zakót szabtak a fővárosiakra a fiúk így eloszlatva minden kételyt, ami a 2. hely jogosságát illetheti. Nagy szó, hogy bár egyik komlói játékos sem játszik alapvetően feladó poszton, kiválóan szolgálták ki társaikat. Azt a csapatot, amelyik egyébként soha nem szerepelt még ebben a felállásban. Mindenesetre jó előjelnek ígérkezik ez a siker a további bonyhádi-komlói együttműködésre.
DOMBÓVÁRI RÉGIÓS MIX TORNA
február 27.
2010. Február 27-én szombaton Dombóváron szerepeltek a komlói röpisek, egy régiós mix-tornára kaptak ugyanis meghívást. Végül 5 csapat vett részt a megmérettetésen, és időre (1*25 perc), körmérkőzéses formában vívtak meg a csapatok a helyezésekért.
A komlói csapat magabiztosan vette az első akadályt és a pécsi csapatot győzte le a nyitó mérkőzésen. Majd a két dombóvári ellenfél közül az elsőt még könnyedén legyőzték, az erősebbik gárdával azonban meggyűlt a bajuk. Fej-fej mellett haladtak a csapatok az utólag döntőnek beillő összecsapáson, a végjátékban viszont a házigazdáknak jött ki jobban a lépés és 3 ponttal győztek. Az utolsó mérkőzésen egy fiatal kaposvári csapat volt az ellenfél, parázs mérkőzésen, de végül is megnyugtató fölénnyel nyert a komlói gárda. Így a végelszámolásnál a képzeletbeli dobogó 2. fokára állhatott a Jószerencsét csapata. (Nagy Ágnes, Zsongor Mercédesz, Tóth Katalin, Mészáros Fruzsina, Gungl Tamás, Singovszky András, Váczi László). A csapat egy kupát, oklevelet és minden csapattag ezüstérmet vehetett át a szervezőktől. Egy különdíj is Komlóra került, a torna legjobb férfi játékosa címet Váczi László kapta.
Módosítás: (2010. november 04. csütörtök, 18:01)
