Joomla TemplatesWeb HostingWeb Hosting

,,Nyuszi ül a fűben" kupa

,,Nyuszi ül a fűben” fűtőerőmű kupa (04.16.)

4 csapat részvételével zajlott az amatőr kosárlabdakupák újabb állomása a városi sportközpontban. Körmérkőzések keretében minden csapat minden csapattal összemérhette erejét. A DÖKE csapata elsőként a D-fans-t fogadta, akik az első félidőben fölényesen jobbnak bizonyultak. A második félidőt igaz a DÖKE nyerte, a fordításhoz ez kevésnek bizonyult: DÖKE (34) – D-Fans (52).

A Fanatic elleni mérkőzés is az első félidőben dőlt el, ahol a DÖKE 15 pontos hátrányba került. A 2. félidőben ismét sikerült lépést tartani az ellenféllel, sőt egy félidő alatt 31 pontot dobott a csapat, a meccs elején kialakult pontkülönbségből azonban nem tudtunk lefaragni.: DÖKE (50) – Fanatic (66).

Végül a Takszöv csapatával küzdöttünk. A végig kiélezett, 3. helyért zajló küzdelemben a DÖKE 3 ponttal maradt alul: DÖKE (40) – Takszöv (43), így a 4. helyért járó oklevelet vehette t az eredményhirdetésen.

A közös edzések egyre összeszokottabbá, rutinosabbá teszik a csapatot, ami a dobott pontszám és a pontkülönbségek terén meg is mutatkozik. Bízunk benne, hogy a közeljövőben a helyezésen is látszódni fog.