Adó 1%

Ajánlja adója 1%-át a DÖKE- nek!


Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete
Adószám: 18305898-1-02


Támogatását köszönjük!

Látogatottság
Tartalom találatai : 41390
Facebook

Korábbi híreink 2010

A Borbála-kupán is részt vett a DÖKE-kosárcsapata (11.28)

A DÖKE-játékosai november utolsó hétvégéjén az év utolsó városi amatőr kosárlabdakupáján vettek részt. Elsőként a Fanatic csapatával, majd a Hotel Béke Szigettel mérkőztek meg, majd a helyosztón a Def Jam csapatával küzdött. Bár a DÖKE csapatának összjátéka, szervezettsége sokat javult (mely a kialakuló edzéseknek is köszöhető), nem sikerült győzelmet elérni, így 6. helyen zárta a tornát. Bízunk benne, hogy 2011-ben új tagokkal is bővül a csapat, s a kupákon is sikerül majd előkelőbb helyezéseket elérnie.

Ratipur kosárkupa (11.07.)

2010. November 7-én rendezték meg a Városi Sportközpontban a Ratipur kosárkupát. Természetesen ezen a rendezvényen is részt vett a DökeXY kosárcsapata. A kupán 7 csapat indult, két csoportban, A DökeXY cspata a D-fans, Hotel Béke Sziget és a Def Jam csapatával volt egy csoportban. Az első meccset a D-fans ellen játszotta, amelyen vereséget szenvedett a csapat, majd ezt követte egy újabb vereség a Hotel Béke Sziget csapatától. Ezután egy hosszabb pihenő után érkezett a csapat számára a legizgalmasabbnak várt mérkőzés a Def Jam csapata ellen. Végül sajnos szoros mérkőzésen 37-34- re Győzött az ellenfél csapata és ezzel véget is ért a DökeXY csapatának a kosárkupa és a 7. helyen zártak. A következő kosárkupa november 28-án lesz, ahol a csapat ismét részt vesz.
A Ratipur kupa végeredménye:
1. Postás
2. D-fans
3. Hotel Béke Sziget
4. Fanatic
5. Takszöv Komló
6. Def Jam
7. DökeXY

 

Rekord létszámú csapat vett részt a DÖKE-kupán (10.03.)

Az október 3-i kosárkupán 60 fő vett részt. A komlói városi amatőrkupák sorozatában ez volt az első alkalom, hogy 8 csapat mérkőzött meg egymással.
A csapatok először a csoportmérkőzéseken mérték össze erejüket, ahol a következő eredmények születtek:

8:00  Hotel Béke Sziget (45) – Fanatic (34)
8:45  DÖKE (58) – XY (23)
9:30  Def Jam (28) – Takszöv Komló (32)
10:15  D-Fans (41) – 4 Seasons (22)
11:00  Fanatic (68) – Takszöv Komló (22)
11:45  DÖKE (43) – 4 Seasons (42)
12:30  Hotel Béke Sziget (48) – Def Jam (25)
13:15  XY (22) – D-Fans (53)
14:00  Hotel Béke Sziget (63) – Takszöv Komló (40)
14:45  XY (20) – 4 Seaons (38)
15:30  Fanatic (68) – Def Jam (22)
16:15  DÖKE (39) – D-Fans (41)

Az eredmények tükrében a helyosztók következtek az azonos helyen végzett csapatok között.A 7. helyért való helyosztó elmaradt az XY csapat sérülése miatt, a további helyosztók pedig az alábbi eredményekkel végződtek:
17:30  Mérkőzés az 5. helyért: 4 Seanons (35) – Takszöv Komló (32)
18:30  Mérkőzés a 3. helyért: DÖKE (34) – Fanatic (69)
19:15  Mérkőzés az 1. helyért: D-Fans (49) – Hotel Béke Sziget (54)

Az eredmények értelmében a kupa végeredménye:
1. Hotel Béke Sziget
2. D-Fans
3. Fanatic
4. DÖKE
5. 4 Seasons
6. Takszöv Komló
7. Def Jam
8. XY

A kosárkupa kosárkirálynője Kerekes Kornélia Linda (Fanatic) lett 68 ponttal, míg a kosárkirály Csatlós László (67 pont) a DÖKE csapatából került ki.
Idén különdíjjal jutalmaztuk azokat a csapatokat, akik még a kupa kezdetekor helyesen tippelték meg a kupa győztes csapatát, valamint saját csapatuk helyezését. Ennek köszönhetően a Fanatic, a Hotel Béke Sziget és a DÖKE csapata vehetett át egy-egy pizzát az eredményhirdetésen, ahol a DÖKE vándorkupája a Hotel Béke Szigethez került.


Jó hangulatban telt a Streetball-kupa (08.29.)

A kosárlabda-szakosztály nyárzáró streetball-kupáján négy csapat vett részt, míg a hárompontos dobóversenyen közel húsz fő indult.
A streetball-kupán a megjelent csapatok körmérkőzéseket játszottak egymással. Figyelembe véve, hogy körbeverés nem volt, így a győztes meccsek száma határozta meg a helyezéseket.
1. helyezés: Két magas meg a kicsi (Beregi Attila, Fegyverneky Zsolt, Lepsényi Norbert, Varga Gábor)
2. helyezés: Rétyi Árpi Rajongói Klub (Czukor János, Fagyas Szabolcs, Pap Gergely, Rétyi Árpád)
3. helyezés: Def Jam (Bogdán Máté, Filotás Tamás, Horváth Péter, Király Kíra)
4. helyezés: DÖKE – Last minute team (Ferenczy Máté, Torbó Máté, Varga Imre)

A hárompontos dobóversenyen 19 fő vett részt, s meglehetősen szoros küzdelem után alakult ki a végeredmény:

Nők:
1. Kerekes Kornélia
2. Balogh Bettina
3. Balogh Judit

Férfiak
1. Torbó Máté
2. Sárváry Balázs
3. Lepsényi Norbert

Képek itt találhatók.

 

Mecsextrém csapatépítés (08.28.)

Augusztus 28-án, borús szombati napon bepótoltuk az elhalasztott csapatépítő programot. A csapat hat kosaras, két túrakerékpáros és egy külsős tagból állt össze.

Sajnos az időjárással most sem volt szerencsénk, mert koradélutántól egész nap esett az eső. A kötélpályákon; a tanuló pályán, a kezdőn, és a legnehezebben, a haladón még eső előtt végig tudtunk menni. Összetartott a csapat, szépen megvártuk egymást, segítettünk egymásnak. Mindenki hősiesen teljesítette a legnagyobb kihívást jelentő akadályokat is.

Ezután az alpesi óriás lesiklópályára vezetett az utunk. Izgalmas pályarendszeren haladtunk végig. Itt csak néhány létrára kellett felmászni, és leginkább a csúszásé volt a főszerep (drótkötélre akasztott csiga segítségével).

Ebédszünetben megbeszéltük, hogy az esőre való tekintettel a fedett helyiségben lévő láthatatlan kiállításra megyünk el. Nem igazán tudtuk elképzelni, vajon milyen lehet egy láthatatlan kiállítás, de mindenki negatív, unalmas dolgokra asszociált korábbi múzeumi emlékei alapján. Meglepődtünk, amikor levittek minket egy sötét pincébe, ahol egy-egy fehér bottal a kezünkben kellett tájékozódni a vak sötétben és haladni az idegenvezető mögött. Persze nagy segítség volt, hogy az előttünk lévőt még el tudtuk érni a kezünkkel, így valamelyest biztonságban éreztük magunkat. A kiállításon látni nem láttunk ugyan semmit, de meg lehetett tapogatni a kiállított tárgyakat. Jártunk parkban, gyalogátkelőhelyen, piacon, konyhában, nappaliban, fürdőben. Érdekes volt! Az idegenvezető kissé mérges lett ránk, mert elég hangosak voltunk…

Mikor kijöttünk rövid időre elállt az eső, akkor elmentünk bobozni. Sajnos hamar nekieredt ismét, de azért néhányan még mentünk pár kört. Mire elboboztuk az összes jegyünket, csurom vizesek voltunk. A csapat egy része úgy döntött, inkább hazamegy, hogy meg ne fázzon. Öten maradtunk tovább. Kipróbáltuk az udvari játékokat, a csúszdákat, a trambulint és a kötélparkot. Aztán mi is eljöttünk.

A rossz idő ellenére jól szórakoztunk, jól éreztük magunkat, és valamelyest jobban megismertük egymást. Képek itt tekinthetők meg.


 

Kosaras csapatépítő program

A kosaras szakosztály 07.25-én csapatépítő program keretében a Mecsextrém parkba látogat. Más szakosztályokból is szívesen fogadjuk a hozzánk csatlakozni kívánókat - bár természetesen korlátozott számban. Akit érdekel, legkésőbb 07.21. 14:00-ig jelentkezzen a 06/303800574-es telefonszámon Balogh Juditnál, ahol további részleteket is megtudhat.

Valódi bravúr a 2010 perces kosárlabdagálán

2010-ben immár 11. alkalommal került megrendezésre a DÖKE maratoni kosárlabda-mérkőzése, a 2010 perces kosárlabdagála. Az előző években megszokott április-május körüli időponthoz képest idén március 13-14-én gyűltek össze a sporteseményre jelentkező fiatalok.
A korai időpont a játékosok számán is megmutatkozott: összesen 62 fiatal (köztük 14 lány) vett részt a 33,5 órán át tartó játékban.
A gála folyamán a 7 csapat körmérkőzéseket játszott egymással; kétszer is megmérkőzve minden csapattal. A gálát tovább színesítette, hogy ,,Nosztalgia-parti” keretében az idősebb, rutinosabb korosztály is bekapcsolódott a meccssorozatba kétórányi játékkal.
Külön figyelmet érdemel, hogy a kisebb létszámmal járó megnövelt játékidő ellenére a csapatokon szinte alig látszott fáradtság, s a 2010 perc alatt összesen 6184 pontot dobtak, mindössze 500 ponttal elmaradva az eddigi rekordtól (2008: 6667), valamint a gála komolyabb sérülések nélkül ért véget.
A nevezetes kosarak szerzői:

1. kosár: Furka Zsolt
1000. pont: Szabó Krisztián
2000. pont: Kropf András
2010. pont: Beregi Attila
3000. pont: Lepsényi Norbert
4000. pont: Bekk Zsanett
5000. pont: Buchert Csaba
6000. pont: Horváth Péter
6184. pont (utolsó kosár): Varga Gábor

  

A gála végén kitöltött kérdőívekből kitűnik, hogy a játékosok egyértelműen szeretnék a folytatást; nem szeretnék, ha ez az egyedülálló sportesemény megszakadna Komlón.

 

Folytatódnak a kosárlabda-kupák

Január 30-án a DÖKE kosárlabda-csapata ismét megmérettette magát a komlói többi amator kosárlabda-csapattal. A csapat Balogh Bettina, Balogh Judit, Császti András, Dudás Szilveszter, Ignácz Vendel, Tasnádi Tas és Varga Imre összeállításban játszott eloször a Lakics Kft, majd a Fanatic, végül pedig a Hotel Békesziget csapatával. A csapat teljesítményében megfigyelheto jelentos fejlodés ellenére a gyozelem továbbra is várat magára.
A következo városi kosárlabda-rendezvény a 2010 perces kosárlabdagála lesz (2010. március 13-14.), melyre február 27-ig van lehetoség jelentkezni.