DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Tavaszi Kerékpártúra a TV-toronyhoz (05.19)

Tavaszi Kerékpártúra a TV-toronyhoz (05.19)

20 fő vett részt idei harmadik ingyenes kerékpártúránkon, mely a Mecsek legkeményebb emelkedőin vezetett fel, egészen a pécsi TV-toronyig.

A kihívásokkal teli útvonal ellenére is népes tábor gyűlt össze Május 19-én reggel a komlói Eszperantó téren. Az időjárás kegyes volt túrázóinkhoz, csodás napsütésben kezdhették meg aktuális túrájukat, mely szinte végig ki is tartott. A fákkal, erdőkkel övezett utakon voltak ugyan hűvösebb etapok és a táv végére már előbukkantak a felhők is, de végül szárazon megúszták kerékpárosaink a napot.

tvtorony3

Az útvonal igen változatos volt. A bringások elég sokáig csak kisebb dombokkal találkoztak Magyarszéken és Bodolyabéren át Abaligetig. Aztán az orfűi elágazónál megjelent a „hegy:” következhetett Remeterét. A hosszú emelkedőt követően résztvevőink szusszanhattak egyet a Ranga László útnál, mielőtt folytatták volna útjukat felfele a toronyig. Az emelkedők nem értek véget: Pécs csúcsáig még hosszú volt az út, de a társaság kitartó volt és ügyes. A kemény emelkedőket egy hosszú lejtő követte, egészen az Állatkertig. Onnan már igazán közel volt a város jelképe. A tetőn egy hosszabb pihenő várt mindenkire. Evéssel, ivással és jóízű beszélgetésekkel.

A hazaút Árpádtető irányába indult el. Ehhez rögtön meg kellett tenni az előbb legurult dombot felfele is, ami nagyjából 5km izzasztó tekerést jelentett. A hosszúhetényi, komlói és pécsi kerékpárosokból álló csapatot azonban kemény fából faragták. A szintes utak megtételének jutalma egy jófajta pihenés volt a Gilice panzió és étteremben.

Az utolsó szakaszon a társaság kiért a 66-os útra, melyen átkeltek a bétai útra, onnan aztán zötykölődös túra vette kezdetét. Rázkódós izgalmak közepette túrázóink elértek Zobákpusztára, illetve a komlói mag a "Hétásónál" érkezett vissza a városba, míg a korábban levált társaság hazaért Hosszúheténybe.

Mindenkinek köszönjük a részvételét, és sok szeretettel várjuk a következő júniusi tekerésre is. Kövessétek Facebook oldalunkot, hogy időben megtudjatok majd róla mindent.

A rendezvényen készült képek megtekinthetőek ITT.

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1