DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

33 fő vett részt a családi kincskereső túránkon (07.20.)

33 fő vett részt a családi kincskereső túránkon (07.20.)

Július 20-án rendeztük meg családoknak szóló túránkat, melynek keretében a gyerekeket és a szülőket a komlói KRESZ-Parkba vártuk sok szeretettel.

kincskereso

Innen indulva, az Arborétumon át vezető erdei futópályán haladó, kicsit több mint egy kilométeres túra megtételére összesen 33-an vállalkoztak.

Az erdei ösvényen elrejtett, összesen 8 kisképet kellett megtalálniuk a barangolóknak, s a célba beérve a kirakós elemeit összerakva megfejthették, hogy a KRESZ-park mely eleme rejti az ajándékot.

Minden kincskereső több apróbb ajándékot (zsírkrétákat, ceruzákat, vízfestékeket, buborékfújót, lufit) is kapott.

A részvevők vízzel és müzliszelettel frissíthettek a túra után, valamint a Mosoly Gombóc Cukrászda felajánlásából egy-egy utalványt is kaptak, melyet két gombóc fagyira, vagy 1-1db süteményre lehetett beváltani.

Köszönjük Mindenkinek a részvételt, találkozunk a következő rendezvényünkön!

Képek

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1