Joomla TemplatesWeb HostingWeb Hosting

Szendrey harmadik

 Szektorlabda

72 nevező az Egyéni Országos Bajnokságon– Szendrey bronzérmes!

 

Komlóiakat hat fő képviselte a népes mezőnyben. A versenyzők az élőpontszámaik alapján lettek besorolva a különböző osztályokba.

 

17 fő nevezett a III. osztályban, ahol a  rutinos öreg rókák a mezőny második felében, a fiatalok viszont az élen végeztek.   A csoportmérkőzések során Steller József 12 ponttal ötödik lett, s bejutott a  döntőbe.  Ide nem sikerült Kelemen Zoltán 7 ponttal bekerülnie.

Bajnok lett Nagy Attila ( Kecskemét)19 ponttal, 7. Steller József 9 ponttal. 

 

 A II. osztály hozta a csúcsnevezést, 21 főt. A színvonal is magas volt, 11 Egyéni, és számtalan Csapat Országos Bajnoki címet viselő indult itt! A versenyzők két csoportban küzdöttek az öt-öt továbbjutó helyért. Köztük három komlói.

Az „A” csoportban a sokszoros Csapat Bajnok, idős kora ellenére az NB I-en rendre 50 % felett teljesítő Balla Antal, a négyszeres Egyéni, kb. hússzoros Csapat Bajnok Földi Pál, a világ második legeredményesebb versenyzője Béres László továbbjutása biztosnak tűnt a csoportból. Végül Balla 18 ponttal 4.-ként lépett a döntőbe. 

 A”B” csoport is hasonlóan kiegyensúlyozott volt. Nagy Béla aki sokáig I. osztályú volt, nem egyszer a hátán cipelte Kecskemét kiváló csapatát. Ő, és a többszörös „tizek” résztvevő Takács Zoltán volt a favorit. De Major István is odaért. Az erősorrend alapján hátulról a másodikként indult, s a csoport második helyén jutott a döntőbe. Első helyen Takács Zoltán végzett.

A döntőben rendkívül kiegyensúlyozott volt a mezőny. A verseny kétharmadánál mindössze egy pont volt a különbség az első és a hetedik között, a végén is csak egy győzelemre volt egymástól a bajnok, illetve a hatodik. A végső sorrend:

6. Balla Antal 13 ponttal. Az NB I-ben megszokott 50 %-ot hozta, úgy látszik azt bármikor, bármilyen mezőnyben tudja. 

5. Nagy Lajos (Tiszavasvári) 13 ponttal. 

4. Major István 14 ponttal. Földi Pál elleni veresége miatt, egymás elleni eredménnyel maradt le a dobogóról.

3. Földi Pál (TESI) 14 ponttal. 

2. Siska János(Erzsébetváros Bp) 16 ponttal. 

Bajnok: Takács Zoltán 16 ponttal. Egyetlen vereségét Balla Antaltól szenvedte el, ami két klubtárs esetén törvényszerű. A többiek nem tudták legyőzni.

 

Az I. osztályban 16 nevező volt, itt is két csoportból lehetett a döntőbe kerülni.

A DÖKE két ásza közül csak Szendrei indult, Fülöp távol maradt családi okok miatt.

A csoport mérkőzéseken, mint oly sokszor, most is Szendrey Tibor győzött, 17 pontot szerezve. A másik csoportban  1. Szatmári Tamás 14 pont. 2. Bottyán Zoltán 11 pont szerzett.

A döntőben ők hárman fej-fej mellett haladtak. Az egymás elleni mérkőzések döntöttek.  Bottyán Zoltánnak (Szigetszentmiklós) sikerült legyőzni riválisait, s országos bajnok lett először. 2. Szatmári Tamás (TESI), 3. Szendrey Tibor (DÖKE) – 5 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség (az első,és második helyezettől). A ranglistavezető versenyzőnknek ismét megremegett a keze a döntőben, akárcsak az EB döntőben.

Következő esemény az NB.I. Csapatbajnokság negyedik, befejező szakasza november elején.

Komló,2010. október 19.                      Karácsony László