A Körösök völgyén
A 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó és egyben 2. Békési kerékpáros-fesztivál Békés megyében Békés - Dánfok üdülőközpontban volt megrendezve, 2011. július 19 és 24 között. A DÖKÉT 4plussz 1 fő képviselte. A + fő Kökény Feri felesége volt. 19-én két óra magasságában érkeztünk a helyszínre : B. Zoli ,B. Magdi,B. Erzsi és a Kökény házaspár. Már az első napunk eseménydús volt, hisz a regisztráció és a szállás elfoglalása után csobbantunk egyet az üdülőhöz tartozó szabad strandon, utána kerékpáros városnézés , idegenvezetővel. Békés nem nagy , de nagyon szép kis város. Este 8-kor ünnepélyes tábornyitó, majd utána mi esti diskurzust tartottunk a Zoliék szobájában. Második napon reggel elindultunk a Kettős Kőrös gátján abban a reményben, hogy Gyulavároserdőre érkezve kenuba szállunk és visszaevezünk Dánfokra. Sajnos a szélvihar miatt hajózási tilalom vétózta a lehetőséget és csak Szanazugig jutottunk, ahol finom ebédet kaptunk. Még az eső előtt visszakerekeztünk a táborba. A harmadik napon szinte egész nap esett, azonban minket ez nem riasztott el a békéscsabai városnézéstől. Út közben kivel találkoztunk, hisz kicsi a világ?! A Balogh Janival aki épp Belényesből kerekezett hazafelé. Rögtönzött élménybeszámolót tartattunk vele, majd ki-ki folytatta az útját. Pénteken várt ránk egy 125km-es Békéscsaba-Szabadkígyós- Gyula túra. Jó hangulatban sok új látnivalóval és természetesen menetrendszerű esővel fűszerezve telt a napunk. A kettős Kőrös gátján beevickéltünk a tábor kapuig és már indultunk is a városi bringás felvonulásra. Jött a szombat és végre ketten kenuba ülhettünk, és mintegy 26km- evezés után Köröstarcsára értünk , ahol finom bográcsos ebéd várt ránk. Magdi és Zoli a Jakab napi " Torkoskodás és Vásáron"vett rész délelőtt, majd ők is Köröstarcsára kerekeztek és vízre szálltak vízi- biciklivel. Természetesen öt óra magasságában megnyíltak az ég csatornái és akit kint ért a zivatar, hát az ugyancsak elázott. Este táborzárás, díjak átadása, zenés táncos est következett. Amit felsoroltam ez csak a programok töredéke volt, hisz mindenben nem tudtunk rész venni a bőség zavarával küzdöttünk. Összességében hazánknak eddig számunkra szinte ismeretlen tájával ismerkedtünk meg. A sík vidék kissé furcsa volt, de a Kőrösök vidéke nagyon vadregényes és szép része Hazánknak, valamint a felkeresett városok történelmi nevezetességei és a mostanság kialakított városkép is gazdagította ismereteinket. Vasárnap összepakoltunk és haza autóztunk Komlóra. Bora Erzsi.

