DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Szektorlabda NB I.: 4. helyen végzett a DÖKE Komló (10.05.)

Izgalmasan alakult az utolsó forduló Komlón, ahol hosszú idő után a Józsefváros lett a bajnok, a címvédő Testvériség és az új trónkövetelő Vasi GE előtt.

Szektorlabda Major 1005

Gyozsán Zoltán beszámolója:

Hazai pályán fogadta az NB I-es csapatbajnokság mezőnyét a DÖKE Komló. Az országos szinten eddig is a legjobbak közé tartozó, Közösségek Háza által biztosított helyszín tovább fejlődött, a világítás fejlesztésével mondhatni, tökéletes körülmények között került sor az idei záró körre. A megnyitón Polics József Komló város polgármestere méltatta, hogy mit jelent városunknak e sportág. A résztvevők gyászszünettel megemlékeztek Takács Zoltánra, a DÖKE Komló idén elhunyt kiválóságára, valamint a sportág martonvásári alapítójára, Tóth Ivánra. A DÖKE Komló jelenlegi legerősebb összeállításában, Szendrey, Fülöp, Trecskó, Major, Balla összeállításban igyekezett ledolgozni a hátrányát.

A Mundiál elleni nyitómérkőzés győzelme után viszonylag hamar értékes pontokat hullajtottak el Fülöpék a már kiesett Tesi II. ellen. Az újabb győzelem a másik kieső ellen, majd ismét döntetlen a váciakkal valamint a riválisok eredményeinek alakulása azt jelentette, hogy a Komló kiszállt a dobogóért vívott harcból. A folytatásban győzelmek és döntetlenek váltották egymást. Egyetlen vereségünk volt, a címvédő ellen, a Vasi GE legyőzése és az új bajnok Józsefvárossal a döntetlen jelen helyzetünkben bravúrként értékelhető. Némiképp meglepetést keltett, hogy a forduló előtt vezető Vasi GE látványosan visszaesett, a Józsefváros magabiztosan lépkedett az arany felé, és rendkívül hosszú idő után szerezte meg azt idén, teljesen megérdemelten. A Testvériség nagy küzdelemben megelőzte a vasiakat, de 5 bajnoki cím után aligha elégedettek Rákospalotán.

Az NB I. élcsoportjának végeredménye:

  1. Józsefváros       79 pont
  2. Testvériség       72 pont 
  3. Vasi GE            71 pont
  4. DÖKE Komló     64 pont
  5. Kecskemét        53 pont

Az NB 4. fordulójának eredményei elérhetőek IDE kattintva.

A végén 64 pont került a Komló neve mellé, 7 pontnyira lemaradva bronzérmes helytől, de a 4. hely nem volt veszélyben. Korábban előfordult, hogy ennyi ponttal fel lehetett férni a dobogóra, amellett, hogy egy vagy két csapat mindig magasan kiemelkedett a mezőnyből. Idén azonban a Vasi GE jó igazolásainak köszönhetően három lett a nagyon erős csapatok száma, így bravúr lett volna az idei évben a megannyi viszontagságtól és tragédiától is sújtott komlói csapattól, ha dobogóra kerül. Megszakadt egy remek sorozat, 11 dobogós helyezés után most szorultunk le először a 4. helyre. Sorainkat rendezve szeretnénk visszatérni a következő bajnokságban az érmes helyezések egyikére.

Keresés nálunk

Következő programjaink

Négy Évszak Évzáró Díjátadó 2019.12.19.
2019 dec. 19
17:00 - 18:00
Még 8 nap.

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1