Négy Évszak (Ősz)
Négy Évszak Futás - Túl a bűvös 100 fős küszöbön (10.16)
Október 16-án immár az őszi fordulója került megrendezésre a Négy Évszak futóversenynek. A hőmérséklet lényegesen hidegebb volt, mint a korábbi két fordulóban, valamint a szél is néha-néha feltámadt, így valamennyi résztvevőnek plusz energiát kellett fektetnie a választott táv teljesítésébe.
Ez azonban nem vetett vissza a jelentkezők számából, sőt ezen a fordulón rekord létszámú futó (100 fő) szaladt, s mivel öten dupláztak is a távok között, összesen 105 befutónak gratulálhattunk a szép időeredményéhez. A versenyzők a távok között közel egyenlő arányban oszlottak el. Legtöbben a Négy Évszak Félmaraton teljesítését választották (32 fő), épphogy csak megelőzve a Minimaratont futók táborát (29 fő). A Maratonka 1000 méteres távján 25-en versenyeztek egymással. Legkevesebben ezúttal a legkisebbek voltak; a Törp-maratonon 19 gyermek küzdött egymással.
A szokásos oklevél és csoki díjazáson felül a szervezők meleg teával kedveskedtek minden célba érkezőnek, a futamok és kategóriák dobogós helyezettjei pedig érmeket vehettek át az eredményhirdetésen.
Az összesített eredménylista számos kategóriában igen izgalmasan alakul, úgyhogy érdemes készülni a téli fordulóra, mely december 4-én lesz a KBSK-pályán. Továbbá 55-en eddig mindhárom fordulóban futottak (még ha nem is ugyanazon a távon), úgyhogy ők a téli forduló teljesítése után átvehetik egész éves aktivitásukért a jól megérdemelt, egyénre szabott ajándékot…
Ennek tükrében mindenkinek jó felkészülést kívánok a téli fordulóra! (B.B.)

